Dunaharaszti élen jár a HPV elleni oltóprogramban

//Tóth Gábor
hpv_oltas_injekcio_freepik_arcyto_20191211

Képünk illusztráció, forrás: freepik / arcyto

Városunkban a 7.-es lányok és a fiúk is térítésmentesen kapják meg ezt a fajta vakcinát, természetesen szülői beleegyezéssel, mondta el szerkesztőségünknek Dr. Bereczki Péter, alpolgármester.

A humán papillomavírus (HPV) az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus, a méhnyakrák kórokozója, amely ellen elérhető védőoltás. A Nemzeti Rákregiszter adatai alapján tavaly közel 1200 új méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak. A fiúk esetében szájüregi, fej-nyaki és a nemi szerveken kialakuló rosszindulatú elváltozásokért felelős ez a fertőzés.

Dr. Bereczki Péter, háziorvos, alpolgármester

Dr. Bereczki Péter háziorvos, Dunaharaszti alpolgármestere felhívta a figyelmet, hogy városunkban már évek óta rendelkezésre áll egy oltóprogram. Ebbe először a 7. osztályos lányokat vonták bele. A költségeket már akkor is az önkormányzat állta, de ezt már az állam finanszírozza. Szinte az első település volt Dunaharaszti, ahol a fiúk is megkaphatták a vakcinát, ugyancsak térítés mentesen. Ha minden igaz, akkor az esetükben is, jövőre már az állam állja a számlát, mondta az egészségügyért felelős alpolgármester.

Nagyjából 100 fiú kapja meg a szurit évente. Azért pont ezt a korosztályt oltják, mert 14 év az a választóvonal, ami alatt 2 oltással alakul ki a védettség, e fölött már 3 vakcina kell. Darabonként fél éves eltéréssel adják be. A vakcina a tudomány jelen állása szerint az élet végéig védettséget ad. A szülők a legtöbb esetben kérik is az oltást gyermeküknek. Ez azt jelenti, hogy 95 százalékuk dönt így.