Uram! Bajusz pödrés indul! Itt a Movember!

//Berényi Attila
forrás: freepik
Nem, nem írtuk el a címben a hónapot, bár a naptár valóban novembert mutat, de ez a pasiknak egészségügyi szempontból egy fontos hónap. Ez a prosztatarák elleni küzdelem kiemelt időszaka! A Movember!

2009-ben csatlakozott először egy magyar csoport a nemzetközi, korábban ausztrál kezdeményezéshez, hogy így hívják fel a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Érdekes módszert találtak ki: arra kérik Önt uram, hogy ebben a hónapba ne borotválja le a bajuszát, vagy akár a szakállát, és engedje nőni világnak a férfiasság arcon viselt jelképét. Mert ami a hölgyeknek a mellrák elleni küzdelemben a rózsaszín szalag, az az uraknak a prosztatarák ellen az arcszőrzet!

Ez volt a téma laza része, most jön a komoly: a második leggyakoribb halálozási ok a világban a prosztatarák. Mert a férfiak a megfázást úgy viselik, mint magát a dögvészt, de a többi egészségügyi problémát elkendőzik, és egy legyintéssel intézik el. Ráadásul az urológiai vizsgálat a poénok fellegvára: kínosnak érzi az emberfia a legnemesebb szervei, sőt a prosztatája ellenőrzését.

Pedig Drága Uram, nem olyan ciki ez, és egy pici kellemetlenség megéri azt, hogy hosszú éveket lehessen még a családjával, egészségesen! Ráadásul az egész fájdalommentes, de mi az nekünk, hiszen pasiból vagyunk. A szakértők 40 év felett évente ajánlják ezt a bizonyos találkozót a doktorral. 50 év felett pedig minden harmadik Úr érintett lehet a prosztata különböző elváltozásaiban. Ugyanis eme kicsi szerv betegségei először csak kevés tünettel járhatnak. Ha úgy érzi, túl gyakran jelentkezik a vizelési inger, sőt még éjszaka is sokat kell felkelnie emiatt, ha a WC-n inkább csak cseppenként, vagy lagymatag sugárban jön, esetleg fájdalmat érez, akkor irány a doki.

Miből is áll a vizsgálat? Először a legtöbbször vért vesznek (nyugi, az újjából), amellyel a prosztata specifikus antigén mennyiségét vizsgálják. Ez a PSA, és ennek vérben mért mennyisége arányos a prosztata nagyságával. Ha magas az érték, akkor ez nemcsak megnagyobbodásra utalhat, hanem egyéb betegségekre is, gyulladásra, fertőzésesre, rákra – de közvetlenül ejakuláció után is megnő a PSA-koncentráció a vérben, figyelmeztet a házipatika.com. A prosztata fizikális vizsgálata végbélen keresztüli tapintásos teszttel történik, ez gyors, egyszerű és nem fájdalmas. Ezt pedig ki lehet bírni a cél érdekében!

A Dunaharasztin élő Urakat a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet látja el (2310 Szigetszentmiklós, Viola utca 1.)  A további információkat itt találja.

Dunaharaszti Önkormányzata ebben az évben is szervez ingyenes prosztataszűrést, írja a lakihegyrádió.hu. A vizsgálatokat Dr. Török Péter urológus főorvos végzi a Damjanich utca 23. szám alatti rendelőben október 8-án, 15-én és 22-én, 17 órától. Előzetes bejelentkezés nem szükséges. A vizsgálaton azok vehetnek részt, akik állandó dunaharaszti lakcímmel rendelkeznek.

Ha pedig a Movember kampányról szeretne többet megtudni, akkor kattintson ide.

A facebook közösséget pedig itt keresse.