Évről évre több és több fellépő követi egymást a Paradicsomsziget Egyesület által szervezett eseményen. A gálán a történelmi Magyország szinte minden szegletéből kapott a közönség dalokat táncokat és verseket is. Az esemény fővédnöke Lehel Endre Dunaharaszti Város alpolgármestere volt.
Fellépett a Nyársapáti Népdalkör, a Gerlice táncegyüttes, a Csenderítők zenekar, a Haraszti Dúdolók, a Vadkörte néptáncegyüttes, a Mesekalász formáció mesét adott elő, Sziránszki Zsófia Lili népdalokat énekelt, a Dúros zenekar, a Tébláb Szülői Néptánccsoport, a Dunaharaszti Alapfokú Művészeti Iskola növendékei közül Gelencsér Gábor és a Tücsök zenekar.
A dunaharaszti Petőfi Sándor szavalóverseny tavalyi győztesei is bemutatták tudásukat, így a nézők hallhatták Baricz-Salamon Miksát, Barczi Boglárkát és Karsai Évát. A gála háziasszonya Hazay Tímea volt.
Az esetet egy közös énekléssel zárták, majd következett az immár 50. alkalommal megrendezett Magyar Táncház.
Magyar Gála legközelebb egy év múlva, táncház viszont szokás szerint, minden hónapban lesz.