Vezetőváltás a Dunaharaszti Polgárőrségnél

//Berényi Attila
polgaror-nap_freepik_dho_20200627

Képünk illsztráció, forrás: freepik / dho

Immár 35 éves múltra tekint vissza a Dunaharaszti Polgárőrség, amely anno Dunaharaszti Önvédelmi Csoport néven kezdte meg tevékenységét. Az alapító Fényes István most átadja a stafétát, derült ki a KisDuna TV riportjából.

Az eddigi elnök, Fényes István elmondta, hogy már korábban elhatározta, visszavonul az önkormányzati képviselői munkától, így nem is indult a legutóbbi helyhatósági választáson. Ezzel együtt született meg az elhatározása, miszerint a Polgárőrség vezetését is átadja. Utódja utóbbi poszton Fleck István, aki eddig is helyettesként irányította a civilekből álló szervezetet.

A Dunaharaszti Polgárőrség jelenleg 51 főből áll, de szeretnék tovább bővíteni a szervezetet. Nagyjából 25 fő az, aki rendszeresen részt vesz a járőrözésben.

A polgárőrök egyébként rendszeresen támogatják a helyi közterület felügyelet munkáját, például a gyalogátkelő helyek biztosításában, de jelen vannak a város rendezvényein is a rendszeres járőrözés mellett.

Nézze meg a KisDuna TV témában készült riportját.

(KisDuna TV)