Versmustra Dunaharasztin

//Berényi Attila
versmustra-laffert_dho_20240412-6

Fodor Árpádné, Marika óvónő, nyugalmazott intézményvezető szaval. fotó: dho

Immár harmadik alkalommal rendezte meg a Laffert Kúria a Városi Versmustra című rendezvényét.

Az eseményt a COVID hívta életre, hiszen három évvel ezelőtt éppen kizárt volt, hogy nézőket fogadjon az intézmény. Ám akkor is meg akartak emlékezni a magyar költészet napjáról.

Katavits Kitti fejéből pattant ki az ötlet, miszerint a város jól ismert és elismert személyiségeit kéri fel arra, hogy mutassák be kedvenc költeményüket. Akkor csak a KisDunaTV adásában láthattuk a produkciókat, az elmúlt két alkalommal azonban már személesen is meg lehetett hallgatni azt ahogyan pedagógusok, képviselők, közéleti szereplők szavalnak, vagy ajánlják azokat a verseket, amelyek közel állnak a szívükhöz.

A mostani alkalommal is felidézték például József Attila, Ady Endre, Petőfi Sándor vagy éppen dunaharaszti szülötte, Tornai József költeményeit.

(dho)