Idén is lesz adventi ablakvadászat

//Berényi Attila
adventi-ablakok10_dho_20211204

fotó: dho

Valóban hagyományosnak tekinthető, hogy Dunaharaszti több településrésze összefog, és az ünnepre készülődés jegyében feldíszítik otthonaikat. Az „Adventi világító ablakvadászat” az elmúlt években is nagyon népszerű volt.

A legnépszerűbb közösségi felületen érhető el a Bezerédi Advent csoport. Ez zárt felületként működik, így aki szeretné látni az ottani tartalmakat, csatlakoznia kell. Ahogy eddig, most is meghirdették a moderátorok „Adventi világító ablakvadászatot”.

„Az esemény lényege, hogy december 1-24. között az adventi kalendárium mintájára minden nap felgyulladnak a fények valamelyik ház utcafrontra néző ablakában, kerítésén, kapujában, előkertjében, vagy egy arra alkalmas helyen.” – áll a felhívásban.

A világító dekorációt úgy kell elkészíteni, hogy abban jelenjen meg az adott nap dátuma. Már most lehet jelentkezni, de azt, hogy ki melyik napot kapja, sorsolással dönti el. Szokás szerint térkép segíti majd az advent alatt azokat, akik elsétálnának megnézni, sötétedés után az ablakokat.

Persze annak érdemes ehhez csatlakozni, aki a Bezerédiben lakik. Ha más városrészben él, érdemes megkeresni az ott szerveződő hasonló eseményt.

(dho)