Taggyűlést tartott a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltóság

//Tóth Gábor
dhote_taggyules_01_20230421

Molnár Péter a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. fotó: dho

Megtartotta éves, az egyesületekre vonatkozó szabályok szerint előírt beszámolót is tartalmazó taggyűlését a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az eseményre a szavazati joggal rendelkező tagok mellett meghívták a támogatókat is, akik segítik a szervezet munkáját.

Molnár Péter az egyesület elnöke köszönetet mondott azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek, valamint az önkormányzatnak és más civil szervezeteknek, akik adományokkal, munkával, pénzzel támogatták őket. Külön kiemelte Dunaharaszti Önkormányzatát. A város például hozzásegítette a DH ÖTE szervezetét ahhoz, hogy meg tudják vásárolni azt a tűzoltóautót, amelyet egy másik önkéntes tűzoltó csapattól tudtak megszerezni.

Tűzoltóautót vesz Dunaharaszti

Molnár Péter a szervezet megalakulásáról elmondta, hogy némi döccenő és elnökváltás után ebben az évben már ott tartanak, hogy ténylegesen bevethetőek lettek. Ehhez már a tárgyi és a személyi feltételek is adottak, bár még mindig van mit beszereznie a szervezetnek.

Szabados Zoltán a DH ÖTE megbízott tűzoltó parancsnoka megköszönte a csapat tagjainak a kitartásukat és munkájukat. Ugyanígy a családtagok türelméért és segítségéért is háláját fejezte ki. Az egyébként is hivatásos tűzoltóként dolgozó parancsnok kiemelte, hogy ez után is a legszigorúbb, az önkéntes tűzoltóknak előírt szakmai követelményeknek és elvárásoknak kell megfelelnie a csapatnak.

A DH ÖTE felügyeleti szerveiként működő Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, Kovács Zoltán és az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője, Hajdú Imre hangsúlyozták, hogy a kezdeti nehézségek után mostanra egy kiváló szakmai és emberi kapcsolat alakult ki a haraszti szervezettel, amely előtt rengeteg lehetőség áll még.

Dr. Szalay László polgármester is megköszönte a csapat munkáját és kitartást kívánt a folytatásra is. Valamint a város anyagi támogatásáról biztosította a csapatot.

A DHÖTE egyébként éppen most vett részt az első igazi bevetésen, hiszen ők érkeztek elsőként a Dunaharasztin péntek (2023.04.21.) hajnalban történt balesethez.

Autós baleset miatt van áramszünet Dunaharaszti egy részén

Ha kíváncsi arra, hogy hogyan is működik a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltóság, mi visz arra valakit, hogy a szabad idejét, pénzét és energiáját erre a nem éppen veszélytelen szolgálatra áldozza, nézze meg a témában készített podcast epizódunkat.

 

A taggyűlés végén a DH ÖTE tiszteletbeli önkéntes tűzoltónak választotta Dr. Szalay László polgármestert, Lehel Endre alpolgármestert és Kiss Gergely jegyzőt.

(dho)