Bárka, kikötő, szeretet – interjú Brenner Sarolta közösségvezetővel

//Berényi Attila
barka_06_brenner_sarolta_dho_20191203

"Én azt gondolom, hogy egy sérült emberrel barátságban lenni nagy ajándék." - Brenner Sarolta a Bárka egyik lakójával

„Szép a cipőd!” – ez volt az első mondat, amit a Bárka Közösség egyik bentlakójától kaptam. Sután álltam egy századmásodpercig, mert nagyon őszinte volt a mondat a hölgytől. Aztán beszélgettünk tovább, néztem, ahogy dolgoztak, ők, akik ott élnek. Valamiben kevesebbek, de mégis többek, mint mi. December 3-a a fogyatékkal élők világnapja.

Megesik, hogy jó más szemszögből nézni a világot. Úgy, ahogy máskor nem: nyugodtabban, derűsebben. Dunaharasztin van egy ajtó, ahol ha belép valaki, egy másik világban találja magát. Egy olyan helyen, ahol önzetlen szeretet van a szemekben. Ez a Bárka Közösség. Ezen az ajtón túl ledobja a látogató az előítéleteit. Brenner Sarolta, közösségvezető kalauzolt.

Brenner Sarolta, közösségvezető

dho: Mi az a Bárka?

Brenner Sarolta: Ez egy nemzetközi szervezet, Jean Vanier alapította. Ő egy kanadai származású haditengerész volt, aki tanult filozófiát és teológiát is. Franciaországban lelki vezetőjén keresztül került kapcsolatba a sérült emberek világával. Itt barátkozott össze két fogyatékkal élő felnőttel. Philipnek és Raphaelnek nem volt családja, és Jean felajánlotta nekik, hogy lakjanak vele egy pici házban Trosly-Breuilben, amelyet Bárkának nevezett el. Ennek híre ment, és egyre többen költöztek oda. Mostanra már a világ számtalan pontján van „Bárka”. Magyarországon 1991-ben Draskóczy Ildikó alapította a közösséget. Akkor még nem voltak ilyen típusú lakóotthonok idehaza.

dho: Miben különbözik az ittlakók élete a nagy intézményekben élő sérültek mindennapjaitól?

BS: A különbség rögtön a létszám, ugyanis a lakóotthonban mindössze tizenketten élnek. Amikor létrejött itt az intézmény, akkor az eredeti rend szerint a segítők is bent éltek, egyfajta életközösségben. Most állandóan bent élő segítő nincs, de más formában folyamatosan együtt vagyunk a sérültekkel. A mi elvünk az, hogy amennyire lehet, itt mindenki éljen teljes életet. Ennek egyrészt része a család. A Bárkában lakók többségének klasszikus értelemben vett családja sohasem volt, a legtöbbjüket már pici korában intézetbe adták. Fontos még, hogy legyen közösségük. Mi nem tartozunk egyházhoz, de ökomenikus közösségként működünk, azaz fontos az ima, ez a mindennapok része. Lényeges az is, mert hozzátartozik az élethez, hogy legyenek barátaink. Nemcsak itt, az otthonban, hanem a külvilágban is. Része még az ittlétnek a munka, amit a műhelyben végeznek a lakók. Ide jár be a tizenkét bentlakó, és még rajtuk kívül tizennégyen Harasztiról és a környékről, mert ők családban élnek. Itt van nappali ellátás, azon belül pedig fejlesztő foglalkozások, és munka, amiért bért is kapnak. Mindez hozzátartozik a felnőtt élethez.

…az interjú a galéria után folytatódik…

 

dho: Kifejezetten nyitott ez a közösség. A napokban több Bárkással is találkoztunk a táncházban, a művelődési házban.

BS: Igen, fontosnak tartjuk, hogy ne csak a saját közegünkben mozogjunk. A sérültek pedig tudják élvezni az életet.

dho: Aki itt dolgozik segítőként, mivel lesz gazdagabb, mit kap ettől a munkától?

BS: Sokat, nagyon sokat. Én azt gondolom, hogy egy sérült emberrel barátságban lenni nagy ajándék. Szokták nekem mondani mások, hogy „milyen jó fej vagy, hogy ezt csinálod!” De én ezt nem így élem meg. Ebben teljesedem ki, és közben azt érzem, hogy nagyon sokat kapunk ezektől az emberektől. Érdemes megismerni a sérülteket, mert olyan őszinte világot képviselnek, olyan értékeket hordoznak, amik nagyon fontosak. Feltétel nélküli, őszinte szeretet van bennük, nagyon sok szempontból olyanok, mint a gyerekek, pedig életkoruk alapján már meglett felnőttek. Ha ők szeretnek valakit, azt nagyon szeretik. Nekem az is nagy tanulság, ahogyan ők megbocsátanak. Ha lezárnak egy problémát, egy vitát, akkor azt elengedik. Ezen fölül meglepően érzékeny „érzelemradarjuk” van. Hiába nem mondjuk el, hogy gondjaink vannak, megérzik rajtunk, rákérdeznek, hogy mi történt. Így ők is egyfajta támaszt nyújtanak nekünk, segítőknek.

„Itt, a Bárkában igyekszünk nem alá-fölé rendeltségi viszonyban lenni velük, hanem kölcsönösség alapján működni. Azt szeretnénk láttatni az emberekkel, hogy a sérült embertársaik értéket jelentenek.”

dho: Hogyan viszonyul az „üzleti” világ a Bárkához?

BS: A cégek körében is egyre inkább megjelenik a társadalmi szerepvállalás iránti igény, sőt egyre gyakrabban szerveznek itt, nálunk csapatépítést. Ilyenkor sokan érkeznek úgy hozzánk, hogy előtte még nem beszélgettek sérült emberrel. Vannak, akik önkénteskedni jönnek, segítenek festeni, megjavítani pár dolgot. Ekkor mi igyekszünk a sérülteket is bevonni a munkába. Ez után mi mindig megköszönjük a segítséget, de a válasz általában az, hogy ők köszönik, mert betekintést nyertek egy olyan világba, amelyet addig nem is ismertek.

Brenner Sarolta, közösségvezető

dho: Kívülállóként elég tanácstalan az ember, én magam is: hogyan viselkedjek egy sérült emberrel kint, a világban?

BS: A legfontosabb az, hogy felnőttként kell kezelni őket. Nyilván hajlamos az ember úgy beszélni velük, mint egy kisgyerekkel, de erre semmi szükség. Lehet, hogy valamit többször el kell magyarázni, de partnerként kell tekinteni rájuk. Ne az legyen a fókusz, hogy egy sérülttel beszélgetek, hanem az, hogy egy emberrel, ráadásul értékes emberrel. Egyébként Jean Vanier mondja, ami nekem nagyon tetszik, hogy

„Minden ember sérült valahol, mindenkinek szüksége van segítségre. Van, akin ez jobban látszik, máson kevésbé.”

A legtöbben azért viselkednek furcsán a sérültekkel, mert ismeretlen terepen járnak, márpedig az ismeretlentől ösztönösen félünk. Sok helyen járunk, és ha megjelenünk valahol, azzal általában magunkra vonjuk a figyelmet. Volt rá példa, hogy valaki nagyon nézett bennünket. Nehezen kezelte a helyzetet, beszélgetni kezdett velünk, majd a történet vége az lett, hogy adományozónkká vált. Nekünk szerencsénk van, itt, Harasztiban szeretnek bennünket. Sok barátunk van. Vannak különleges barátaink is, például egy motoros társaság, akik minden évben kétszer eljönnek hozzánk, és az itt élőket, persze csak azt, aki szeretné, elviszik motorozni. Az mindig nagy élmény.

Ha szeretné támogatni a Bárka Alapítványt, az alábbi számlaszámon teheti ezt meg:

Erste Bank Hungary Zrt.
11600006-00000000-73695114
PayPal: kozossegvezeto@barkaalapitvany.hu