Bár emléknapot írtam, de lényegében ünnepről van szó. Ünnepről, ami bizony aktuális. Hiszen a nemek közötti egyenlőség megteremtéséért még ma is folyton dolgozni kell. Még mindig gyakran vagyok olyan szituációk tanúja, amikor férfitársaim egyszerűen másodszereplőnek tekintik a nőket. A férfi tisztségviselőkkel tisztelettel viselkednek, míg a hölgyek felé ennek alig egy kis részét mutatják. Sokszor kezelik őket indokolatlanul, hivatalos helyzetben titkárnőként, felszolgálóként, alárendeltként. Aztán ugyanezek a férfiak nem igazán tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor egy erős nővel találják szemben magukat, aki ezt bizony csuklóból dobja vissza. A „férfisovinizmus” nem akar kiveszni.
Persze emellett ne hagyjuk elveszni a nemek közötti játékot se. Hiszen férfiként jól esik kinyitni az ajtót, előre engedni a nőt, lesegíteni a kabátját… és hosszú a sor. Viszont azt sem szeretem, amikor ezt egy nő magától értetődőnek veszi. Én akarom megtartani magamnak a jogot, hogy ezeket a gesztusokat én adom, és ugyanolyan jól esik cserébe visszakapni: Köszönöm!
Egyenlőnek lenni nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazt csináljuk. Egyenlőnek lenni az, amikor megadjuk egymásnak a lehetőséget arra, hogy tisztelhessük a másikat, abban a közegben, azon a módon, ahogyan Ő szeretné.
Ünnepeljük tehát ma a nőket! Azokat, akik partnereink ebben a világban, hiszen egymás nélkül mit sem érünk.
