Lázár János az MTI tudósítása szerint hozzátette, új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán.
Jelezte azt is, hogy az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől, és valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd.
A 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét kiterjesztik a 14 év alattiakra is, a 14-25 év közöttiek, ha nem vesznek bérletet, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak csakúgy, mint a közszolgálatban – oktatásban, egészségügyben – dolgozók, amennyiben regisztrálnak a kedvezmény igénybevételére – ismertette a részleteket Lázár János.
Jelezte azt is, hogy a 65 év alatti életkorú nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak vármegye-, illetve országbérletet, az eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak – fogyatékosok, tartós betegek és a nagycsaládosok – szintén ingyenes lesz a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban.
A miniszter Budapestre kitérve azt mondta, „elbambulták” a főpolgármesteri hivatalban a decemberben lejárt szerződés megújítását, a fővárosnak fizetési kötelezettsége van, a közlekedésben sincs „ingyen ebéd”, a HÉV, a MÁV, a Volán közszolgáltatás, az utazásért valakinek fizetnie kell.
Lázár János szerint a kormány és a tárca is megállapodásra törekszik, ezért újabb ajánlatot tett a fővárosnak. Terveik szerint a Budapest bérlettel lehet majd utazni a Volán- és MÁV-járatokon, amennyiben a vármegye- és az országbérleteket az összes BKK-járaton elfogadják.