Ezekre figyeljen, amikor bejelenti a viharkárt a biztosítónál

//Tóth Gábor
A viharban megsérült tető Dunaharazstin. fotó: dho
Dunaharasztin és a környező településeken is jelentős károkat okozott a szombat hajnali vihar. Jó tudni, hogy a szabályok szerint a káresetet követ 2 napon belül kell bejelentést tenni a biztosítónál.

Most jelennek meg majd az első adatok arról, hogy mekkora kárigénnyel fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz a hétvégi ítéletidő után. Persze ez nem azt jelenti, hogy ennyit ki is fizetnek majd az érintetteknek, hiszen minden esetben mérlegelnek. A biztosítók megerősítik ebben az időszakban a kárrendezési kapacitásukat. A telefonvonalak ilyenkor túlzsúfoltak, így a legegyszerűbb az online felületeken megtenni a kárbejelentést.

Ajánlatos átfutni a lakásbiztosítási szerződést, mert abban sok hasznos dolgot megtalál az ügyintézéssel kapcsolatban is. A biztosítója honlapján pedig ott vannak a kapcsolattartási lehetőségek is (e-mail cím, postacím, telefonszám…)

A kártalanítás menetében fontos, hogy a kár bekövetkeztét követő 2 napon belül kell megtenni a biztosítónál a bejelentést, utóbbinak 5 napon belül kell kárszakértőt kiküldenie a helyszínre, írja az index. A kisebb összegű kárigények esetében (ez 100 – 150 ezer forintot jelent) a szemlétől el szoktak tekinteni. Így lényeges, hogy miként írja le bejelentésében a káresetet és milyen fotókat, számlákat vagy egyéb dokumentumokat csatol az igényéhez.

Ha nagyobb a kárösszeg, akkor a biztosító tájékoztatása mellett a szemléig csak a kárenyhítéshez, a további károk megelőzéséhez szükséges mértékű beavatkozás tehető. A szemléig mindenképpen őrizze meg a károsodott tárgyakat. A káreset után érdemes szinte azonnal dokumentálni, fényképeket készíteni. Ez nagyon megkönnyíti a kártalanítást. A javítási munkálatokat ilyen esetben, ne okosban oldja meg, hanem számát adó szakemberhez forduljon, hiszen ezt a dokumentumot is be lehet nyújtani.

Fontos tudni, hogy a lakásbiztosítások általában korlátozottan térítik, vagy egyáltalán nem érvényesek a föld alatt lévő helyiségekben tárolt tárgyakban keletkezett károkat – hívja fel a figyelmet összeállításában az index. Pedig egy ilyen vihar esetén több pincében is betörhet a víz.

A lap szerint: a szabadban tárolt és így a viharban megsérült tárgyak esetében el lehet felejteni a biztosítást. Az autó más ügy, mert arra a casco jelent fedezetet.

A tetőkár esetében lényeges, hogy ha azt korábban megbontották, akkor nem várható kártérítés. A villámcsapások is rengeteg kárt tudnak okozni. A cikk szerint a régebbi lakásbiztosítások egy része még nem nyújt fedezetet a villámok okozta másodlagos károkra, például arra, ha a készüléket az áramhoz csatlakoztatva a túlfeszültség tönkre teszi azt.

(index)