Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja

//Tóth Gábor
lake-shape-human-footprints-middle-lush-forest-as-metaphor-impact-human-activity-landscape-nature-general-3d-rendering

Képünk illusztráció. forrás: freepik

Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete az MTI-vel kedden azt közölte, bár 2022-ben a túlfogyasztás napja július 28-ára esett, tehát látszólag öt nappal lassult a fogyasztás mértéke, ám az idén az eddigiekhez képest részletesebb adatokkal dolgoztak a dátum kiszámításánál, így a tényleges változás valójában egy napot jelent. 1970-ben pedig még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség – hangsúlyozzák.

Magyarországon május 30-án jött el a fordulópont – áll a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a WWF Magyarország megbízásából 2023 júniusában átfogó közvélemény-kutatás készült, hogy felmérje, miként viszonyul a 18-59 éves magyar lakosság a fenntarthatósághoz, ezen belül is a környezet- és természetvédelemhez. A reprezentatív kutatás 500 fő online megkérdezése alapján készült.

Az eredmények nem mutatnak kedvező tendenciákat, különösen a fiatal felnőttek hozzáállása változott az előző évekhez képest – írják, hozzátéve: bár a klímaváltozás tényét és a környezeti változások bolygóra gyakorolt hatásait ma már csak egy szűk réteg tagadja, jelentős eltérés mutatkozik a lakosság egyes szegmenseiben a részletek ismeretét és a tetteket illetően.

Mint kiemelik, a felmérés alapján a lakosság 59 százalékát valódi környezettudatosság jellemzi, azonban a 30 év alattiak ebben a csoportban jóval kevesebben vannak, mint három évvel ezelőtt. A lakosság további 20 százalékát teszik ki a „pszeudo-környezettudatosak”, akik számára csupán látszatintézkedések erejéig érdekes a környezet- és természetvédelem, de valójában sem tájékozottságban, sem fogyasztásukban nem mutatnak valódi környezettudatosságot.

Mint írják, a fennmaradó 20 százalékot az ökoszkeptikusok alkotják, akiket hidegen hagy a környezet- és természetvédelem ügye, a 30 év alattiak éppen ebben a csoportban jelennek meg a legnagyobb arányban. Az ő esetükben az is látható, hogy bár a klímaváltozás veszélyeivel tisztában vannak, a megoldást jelentő teendőkkel kapcsolatban már hiányosak az ismereteik.

„Ha a konkrét környezeti problémákat és ezek hatásait vizsgáljuk, akkor például a szénerőművek vagy az újból megnövekedő lakossági fatüzelés okozta környezetkárosításról a lakosság kevesebb mint harmada hallott, és ezek veszélyeivel is kevésbé vannak tisztában” – olvasható a közleményben.

Számos oka lehet annak, hogy a fiatal felnőttek az idei felmérés szerint kevésbé környezettudatosak az előző évekhez képest. A közleményben Papp Lucát, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértőjét idézik, aki elmondta: az információáradat, az egymásnak sokszor ellentmondó vélemények, az elmúlt évek globális és hazai nehézségei, valamint a döntéshozók és vállalatok sok esetben nem túl hatékony környezetpolitikája mind azt eredményezhetik, hogy az egyéni szintű környezettudatosság sokadlagos szempont lett.

(MTI)