Az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Aznap, hajnali 5 óra 20 perckor a Kossuth Rádióban Nagy Imre ezt így jelentette be:
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
Alább meghallgathatja az eredeti rádiófelvételt is:
A szovjet csapatok a Forgószél hadművelet keretében már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek, emlékeztet a wikipédia. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben. A kabinetnek Jugoszlávia menedéket ajánlott fel, végül Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek.
Óbudán és Csepelen a nemzetőrök álltak ellen a szovjet támadóknak, Soroksárnál, a Jászberényi úton, a Kőbányai úton, a Csajkovszkij parknál pedig a hivatásos katonák kerültek szembe a szovjetekkel. A lakosság az óvóhelyekre menekült. Budapest szovjet katonai parancsnoka kijárási tilalmat rendelt el, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megakadályozni. A szovjetek legyűrték a demokráciára vágyó magyarokat. November 7-én a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kinevezte a Kádár-kormányt. Kádár János az első hónapokat feleségével együtt szovjet tanácsadók ellenőrzése mellett a szovjet tankokkal körülvett épületben töltötték, a merénylettől is tartó szovjetek csak a helyzet megszilárdulása után engedték át fokozatosan a gyakorlati irányítást Kádár és bábkormánya kezébe.
A következő évek a megtorlás időszaka volt. Több mint 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Mindezt az amnesztia ígérete után, és úgy, hogy a résztvevők jelentős része elmenekült az országból. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. Az 1957. évi 4. törvénnyel lehetővé tették a 16 év feletti fiatalkorúak esetében is a halálbüntetés kiszabását.
1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra ítélték, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 16-án hajnalban Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték.
1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, és bűncselekmény hiányában felmentette őket. Ugyanezen a napon halt meg Kádár János, a kommunista rezsim vezetője.
