17 benzinkutat zár be a lakossági ügyfelek előtt a Shell

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik
Jelentősen átalakítja több töltőállomásának működési modelljét a Shell. Ezek a benzinkutak 2022. november 2-től csak a szerződött partnerek előtt lesznek nyitva, azaz azok tankolhatnak majd itt, akiknek van euroShell üzemanyagkártyájuk.

A Shell közleményben jelezte, hogy ilyen módosítást vezet be. Kiemelték, hogy augusztusban az ország két töltőállomásán teszt jelleggel kipóbálták az új rendszert.

„2022. november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára mindez nem okoz jelentős változást, üzemanyagellátásukat Budapesten az adott kerületen belüli, vidéken pedig ugyanazon városon belüli másik Shell töltőállomás biztosítja.”

A cég közlése szerint az érintett töltőállomásokon a shopok továbbra is mindenkit kiszolgálnak, csak az üzemanyagtöltésben vezetik be a korlátozást.

Környékünkön a Dunaharaszti határához közeli kutat érinti a döntés:

1239 Budapest, Haraszti út 38/B.

A fővárosban egyébként a következő benzinkutakon vezetik be az új rendszert:

  • 1037 Budapest, Bécsi út 277.
  • 1239 Budapest, Haraszti út 38/B
  • 1097 Budapest, Kén u. 1.
  • 1173 Budapest, Pesti út 6.
  • 1039 Budapest, Batthyány út 77.

Az érintett kutak teljes listáját ide kattintva érheti el.

(shell.hu)