Kampány előtt – szerkesztőségi üzenet

//Berényi Attila
Képünk illusztráció. forrás: freepik / dho
Azt már – jó esetben – mindenki tudja, hogy április 3-án lesz az országgyűlési képviselők általános választása, és ekkor népszavazást is rendeznek. A dho természetesen folyamatosan tájékoztatja Önt! Hogy miként tesszük ezt, erről írunk itt.

Még pár nap és 2022. február 12-én indul a hivatalos kampány. Persze azt is tudjuk mindannyian, hogy valójában a választók szavazatáért folytatott verseny már jó ideje tart. Szó se róla ez fárasztó. Többen mondják éppen ezért, hogy őket nem érdekli a politika, hagyják is ezzel békén. Ám azt tudni kell, hogy a politika mindenkire hatással van, hiszen a mindennapi életünket meghatározó kérdésekről döntenek azok az emberek, akiket a választások alkalmával erre kijelölünk.

A dunaharasztionline.hu küldetése, hogy tájékoztassuk Önt. Így fogunk tenni az ez évi parlamenti választás és népszavazás kapcsán is!

És most álljunk meg egy pillanatra! Ebben a tájékoztató folyamatban továbbra sem fog tőlünk senki sem véleményt, elemzést, iránymutatást kapni. Azaz nem feladatunk az, hogy odaálljunk egy-egy ideológia mellé vagy kifejezzük egyetértésünket esetleg ellenérzésünket. Mi annak lehetőségét teremtjük meg, hogy Ön megkapja minden oldalról, helyi szinten azokat az információkat, amelyek ahhoz kellenek, hogy megalapozottan tudjon majd rajzolni X jelet a fülke sokat emlegetett magányában!

Tehát minden hivatalos, választáshoz, szavazáshoz kötődő központi információt igyekszünk a legrövidebb időn belül közreadni. Ahogy már megszokhatták tőlünk ezen fölül be fogjuk mutatni a jelölteket, és megpróbálunk minden Dunaharasztit és környékét érintő eseményükről hírt adni. Ez utóbbi embert próbáló feladat, hiszen várhatóan lesz ilyen bőven. Ehhez kell a jelöltek és szervezeteik együttműködése is, azaz, hogy elküldjék anyagaikat szerkesztőségünknek!

Sőt, megteremtettük annak lehetőségét, hogy a jelöltek, pártok akár fizetett hirdetésekkel jelenjenek meg a felületen!

Megvan a parlamenti választás időpontja

A választási információkat, a jelöltekről szóló anyagokat Ön minden esetben #választás2022, #kampány, #politika jelöléssel találja majd meg. A menüsorban már egy ideje ott üldögél a „Választás 2022” rovat, amelyre kattintva az összes idevágó információt megtalálja. A fizetett megjelenéseket az előírásoknak megfelelően jelölni fogjuk, így az olvasó számára is világos lesz, hogy hirdetést lát.

FONTOS! A megjelenő politikai hírek, anyagok, interjúk NEM a szerkesztőség, hanem az adott párt, vagy politikai szereplő nézeteit tükrözik.

Az elmúlt időszakban már észleltük azt is, hogy nem esik jól, ha a #kampány jelzés odakerül egy megjelenéshez. Nos, amikor egy jelölt kommunikál – arról beszél, hogy mi lesz, amikor majd ő jut döntési helyzetbe – az bizony kampány. A jelöltek dolga a kampánymunka.

A facebook felületünkön továbbra is lehet vitázni a politikai anyagok alatt is, ahogy eddig. A kommentek írásakor azonban mindenki próbálja meg az indulatokat, érzelmeket picit kordában tartani. Egyik kampány sem ér annyit, hogy emberi kapcsolatok sérüljenek. Illetve, mielőtt vitába száll valakivel, nézze meg, hogy valódi profillal ütközteti-e a nézeteit. Már most is látni mesterségesen létrehozott, politikai célból üzemeltetett, úgynevezett trollokat a közösségi felületeken!

Választás 2022 – Hétfőn megkezdik az értesítők kézbesítését

Alap, hogy mi (a szerkesztőség tagjai) is elmegyünk szavazni, de hogy kire voksolunk majd, az nem befolyásolja a munkánkat. A saját választásunk a mi ügyünk, a tájékoztatás viszont közös érdek és érték! Továbbra is pártfüggetlen marad a dho, továbbra is nyitott felület marad a dho, továbbra is információs csatorna marad a dho!

Mi a felületünkön megteremtjük azt a teret, ahol kommunikálhatnak a politikusok, Ön pedig ez alapján is dönthet, mérlegelhet, hogy ki a szimpatikus, vagy ki nem… Aztán április 3-án már nincs más dolgunk, mint választani!

(dho)