A négyhónapos képzést követően a gyerekek júniusban tesznek vizsgát. Az érdeklődők még a tanfolyam kezdete előtt betekinthetnek a gyermekvasutasok feladataiba: január 30-án vasárnap Széchenyihegy állomáson nyílt nappal várják a családokat, áll a MÁV-csoport szerkesztőségünknek küldött közleményében.
A képzés során a tanulókat felkészítik a gyermekvasutas szolgálatokra és a kisvasutas életre. Elsajátítják a vasúti jelzési és forgalmi ismereteket, pénztári szabályokat, tanulnak a környék turisztikai látványosságairól, majd vizsgát tesznek, hogy aztán teljes felelősséggel irányíthassák a kisvonatokat, szolgálják a Gyermekvasutat és főként az utasokat. Természetesen mindeközben az általános iskolájukban is jó eredményt kell teljesíteniük.
A tanfolyamra azok jelentkezhetnek, akik negyedik, ötödik vagy hatodik osztályba járnak, valamint a tanulmányi átlaguk legalább négyes; a gyermekorvos alkalmasnak találja őket a gyermekvasutas szolgálatra; továbbá a szüleik, iskolaigazgatójuk és osztályfőnökük hozzájárul a jelentkezéshez. A felvétel jelentkezési sorrendben történik. Aki nem jut be a tavaszi tanfolyamra, az októberben induló őszi képzéssel próbálkozhat legközelebb.
További információ a jelentkezésről és a tanfolyamról ide kattintva érhető el.