Ismét egyre több helyen kötelező a maszkot hordani

//Berényi Attila
Ismét egyre több helyen kötelező a maszkot hordani
Az egészségügyi és szociális intézményekben eddig is, a tömegközlekedésben pedig nem oly régóta lett megint kötelező a maszkviselés. Most egyre több szolgáltató és intézmény újra bevezeti a kötelezően előírt maszkhasználatot.

Érdemes ismét mindig magával hordania a maszkot, mert egyre több helyre csak azzal tud bemenni.

közlekedés:
A közösségi közlekedési eszközök mellett az állomásokon és a megállóhelyeken, valamint a pályaudvarokon is viselni kell a maszkot – a 6 év alattiak valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek kapnak csak felmentést.

ügyintézés:
A hivatalok többsége már előírja a maszkhasználatot. dunaharaszti Polgármesteri Hivatalában november 10-től él a szabály – erről itt írtunk korábban.

A taksonyi Polgármesteri Hivatalt is maszkban lehet felkeresni, áll a kiadott közleményben. Ugyanez vonatkozik a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárra.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerkesztőségünknek küldött közleményben hívta fel a figyelmet, hogy a NAV ügyfélszolgálatain ismét kötelező a maszkviselés. Azt is közölték, hogy minden elintézhető egyébként elektronikus úton is.

A kormányablakokban, okmányirodákban is előírták újra a maszkviselést. Ez az ügyintézőkre és az ügyfelekre egyaránt vonatkozik.

Boltok:
Egyre több üzlet kéri maszkviselésre a vásárlókat. Alapvetően az üzletekben (még a nagyokban is) zárt térben van több ember, sokszor a védőtávolságot sem tartják be. Ráadásul a karácsony előtti vásárlási rohamban nagyon sokan lesznek a boltokban.

Az OTP is bejelentette, hogy szerdától orrot és szájat egyszerre takaró maszkot kell hordani az ügyfeleknek is szerdától. A pénzintézet közölte, hogy elővigyázatosságból vezetik be az intézkedést.

(dho, NAV, dunaharaszti.hu, taksony.hu. Pest Megyei Kormányhivatal, OTP)