Most óvja meg a fagytól a vízórát

//Tóth Gábor
A vízóra rendszeres ellenőrzése és a házi ivóvízhálózat karbantartása az Ön feladata. A fagyos idő beköszönte előtt, azaz most, ez jár néhány feladattal. Nem érdemes halogatni, mert sokba kerülhet a bekövetkező kár!

Az elfagyás miatt megrongálódó vízmérők javítása, pótlása, az új mérők hitelesítése, valamint az elfolyt víz költsége is mind a felhasználót terheli, hívja fel a figyelmet közleményében az Északdunántúli Vízmű Zrt.

A szolgáltató elsősorban azt javasolja, hogy a fagynak kitett és nem használt rendszereket vízteleníteni kell. Ha nem marad egy csepp víz sem a csövekben, akkor kizárt az elfagyás. Fontos, hogy a víztelenítés a vízóra aknában is megtörténjen.

Lehetőség szerint kívülről is szigetelje vagy takarja le a vízmérő aknát. Érdemes az akna mennyezetét, azaz belülről az aknafedlapot, valamint az aknaoldalfalait is leszigetelni, az aljzata azonban szabadon maradhat.

Amikor az idő – a nagy hideg után – enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízmérőt. Amennyiben akkor is forog a vízmérő csillagkereke, ha nem nyitja meg a csapot, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz – valószínűleg csőtörés történt, amelyről a szolgáltatót értesíteni kell.

Az ÉDV Zrt. éjjel-nappal hívható vonalat tart fenn baj esetére: 06-80-426-426

(ÉDV Zrt. / facebook)