Egy hónapig szünetel a forgalom a Nyugatiban

//Berényi Attila
A MÁV június 19-től július 17-ig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok, áll a MÁV MTI-nek küldött közleményében.

A már korábban közzétett változások mellett a vasúttársaság a Volánbusz bevonásával további intézkedéseket hozott az utazások megkönnyítése érdekében. A Volánbusz az általa üzemeltetett több autóbuszvonal valamennyi járatán elfogadja a vasúti bérleteket a bérleten szereplő települések viszonylatában vagy részviszonylatában.

A változásokról további információk ide kattintva találhatóak. A MÁV mindenkinek azt ajánlja, hogy az utazásokat tervezzék meg előre a közlekedési társaságok menetrendi keresői segítségével.

A Nyugati pályaudvar éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogad. Ezért a lezárást a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó napi rutinját érintse a karbantartás, amelyet nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett – írta közleményében a MÁV.

(MTI)