Változás a bűncselekmények gyermek áldozatainak meghallgatásában

//Tóth Gábor
Képünk illusztráció. forrás: freepik / sewcream
Ez év elejével megváltozott a büntetőeljárásról szóló törvény, így az lehetővé teszi, hogy a bűncselekmény áldozatává vált gyermekeket igazságügyi pszichológus szakértő, vagy a gyermekvédelmi törvény által meghatározott szaktanácsadó kérdezze, speciális körülmények között, és lehetőleg egyszer.

Az új jogszabályi rendelkezés elismeri az izlandi „Barnahus-módszert“, mely a szexuális erőszak gyerek áldozatainak ellátásában mérföldkő, hívja fel a figyelmet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.

Ez a változtatás lehetőséget ad arra, hogy olyan szakember hallgassa meg a gyereket, aki megfelelően képzett és érzékeny, így jóval kisebb az esélye a gyerek újra-traumatizálódásnak már az eljárás kezdetén. Ám ehhez, erre alkalmas intézmény is kell. A 2016-ban megnyílt szombathelyi Barnahus után, 2021. február 1-től Budapesten is elérhető az a meghallgató és terápiás központ, melyet az izlandi módszer alapján hoztak létre.

A módszer lényege, az alapítvány tájékoztatása szerint, hogy nem az áldozattá vált kisgyermeknek kell elmennie különböző intézményekbe, hanem egy helyen lesz elérhető számára ez a lehetőség. A gyerek meghallgatását szakember végzi, miközben kép- és hangfelvétel is készül. Ennek a célja az, hogy csak egyetlen alkalommal kelljen a traumáról beszélnie, és a meghallgatás során szerzett információ elegendő bizonyítékkal szolgáljon a vádemeléshez és a későbbi ítélethozatalhoz.

A gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás különböző szereplői (pl.:rendőr, ügyész, ügyvéd)  a meghallgatás során egy monitoring szobában ülnek, és úgy van lehetőségük kérdéseket feltenni a gyereknek, hogy azt a meghallgatást végző szakember tolmácsolja – a gyermek számára érthető módon, áll a Hintalovon alapítvány tájékoztatójában.

A Barnahus módszernek megfelelően, a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által működtetett Központban is kialakításra került orvosi vizsgálatra alkalmas szoba, és sor kerülhet továbbá a gyerek szexuális erőszak áldozatait támogató pszichológus nyújtotta terápiára is.

(Hintalovon Alapítvány)