Még nem tudni, mikor enyhülnek a korlátozó intézkedések

//Berényi Attila
oltasigazolas_freepik_20210122

Képünk illusztráció. forrás: freepik

Valószínűleg a kormány saját hatáskörben hosszabbítja meg két héttel a február elsejével lejáró korlátozó intézkedéseket, a továbbiakról pedig a Parlament dönt – mondta szokásos péntek reggeli rádió interjújában Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint akkor kezdődhet új időszámítás, ha megkapták a vakcinát az egészségügyi- valamint a szociális intézményekben dolgozók. Álláspontja szerint ekkortól lehet arról beszélni, hogy mikortól szabadul meg az ország a korlátozásoktól. A kormányfő kiemelte, hogy a jövő héten döntenek arról, hogy az érettségizőket előre veszik-e az oltási sorban.Debrecenben pedig vakcinagyár épülhet.

A csütörtöki kormányinfón egyébként Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy heteken belül elkészül a koronavírus elleni védettséget igazoló okirat. Egy plasztikkártyát fognak kapni azok, akik valamilyen módon védetté váltak a fertőzéssel szemben: vagy túlestek a betegségen és meggyógyultak, vagy megkapták a védőoltást.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy döntés született a háziorvosok béremeléséről is. A praxisközösség vállalásától függően három kategóriában emelik a háziorvosok bérét, és ugyanez vonatkozik a fogorvosokra is. Akik szorosan együttműködnek egy praxisközösséggel, azok az orvosi bértábla alapján teljes egészében megkapják a béremelést, aki lazább formát választ, a bértábla szerinti különbözet 80 százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emeljük a fizetését, olvas ható a Magyar Kormány oldalán.

(Magyar Rádió, kormány.hu)