Országos szintű, kutya-macska ivartalanítási program jöhet

//Tóth Gábor
Kukás Márton, a dho hivatalos, mentett macskája. 2020.10.09. fotó: dho
Országos szintre kell emelni minél nagyobb állami anyagi segítséggel a négylábúak ivartalanítási programját, az állatvédelem egyik legfontosabb feladataként - közölte a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos Zalaegerszegen.

Az MTI tudósítása szerint Ovádi Péter a helyi állatvédelemhez kapcsolódó állami, önkormányzati és civil szereplők részvételével tartott szakmai fórumot követően beszélt arról, hogy az állatvédő egyesületek is megerősítették az ivartalanítási program fontosságát. Úgy fogalmazott: a résztvevők szerint az a „legjobb” kóbor állat, amelyik meg sem születik, ezért már óvodai, iskolai környezetben beszélni kell a felelős állattartásról.

A miniszteri biztos – aki a posztját október elsejétől tölti be – jelezte, hogy az illegális szaporítók ellen is hatékonyabb fellépésre van szükség, sok esetben ugyanis éppen tőlük kerülnek ki a kóbor ebek. A fórumon az ebrendészeti telepek működésének felülvizsgálatáról is szót ejtettek, Zalaegerszegen a működtetésben szorosan együttműködnek a civil egyesületek az önkormányzattal.

Kitért arra is, hogy az államnak olyan pályázatokat kell biztosítania az állatvédelmi szervezeteknek, hogy az önkéntesek, akik a szabadidejüket áldozzák erre a feladatra, megfelelő körülmények között tudjanak tevékenykedni.

(MTI)