Érdekes, hogy idehaza, a már-már erőltetetten „családcentrikus” jelenlegi érában ennek nincs akkora hagyománya, mint az Anyák napjának.
Hosszan lehetne elemezgetni, hogy miként formálódik át az „apa” kép az idő múlásával, az anyagi biztonságot adó, a nő és a gyerekek életében csak esténként szerepet vállaló figurából, az anyával egyforma lelki súlyú alakká. Mindenki vehemenciája szerint eldöntheti, hogy elég macsós-e neki az az apuka alak, aki a kislánya kedvéért ül be a babák közé a teadélutánba, vagy inkább a haverokkal sörözés után hazaeső fajta a szimpatikus. Melyik a fontosabb: a család fejének vagy a tagjának lenni? …
Hogy jól csinálják-e ezt az urak, az úgyis utólag derül ki. Akkor amikor gyermekük majd előttük állva őket köszönti, vagy éppen nem.
Egy biztos, a férfiasság nem azon múlik, ki tudja hangosabban döngetni az asztalt, vagy elböfögni az ABC-t, hanem azon, hogy miként tudja állni a sarat a mindennapi életben és otthon! Kutatások bizonyítják, hogy az apák másképp játszanak a gyermekekkel, mint az anyák, a gyermekek nekik köszönhetően tanulják meg a biztonságot, az izgalmat, az érzelmek kezelését, amelyek később alapvetően szükségesek a társas viselkedésben.
Köszöntsük ma fel az Apákat! Akár úgy, hogy ezzel a gesztussal gyermekeket segítünk. A UNICEF Magyarország képeslap küldő kampányt szervezett erre a napra. A különleges képes lapot ide kattintva lehet elküldeni.
Apák napi képeslapküldés 4+1 lépésben:
- Válaszd ki az egyszeri támogatásod összegét.
- Add meg saját és apukád, nagypapád nevét és e-mail címét!
- Írj személyre szóló üzenetet! Ez lesz az üdvözlőlap tartalma, ami éppen úgy fest majd, mint a lenti. A megszólítást, a képeslap törzsszövegét és az aláírást is módosíthatod.
- Adományozásodat követően rögtön megérkezik számodra a visszaigazolás az üdvözlőlapról, címzetted pedig június 21-én, Apák napján kapja meg köszöntésed!
Nagyon boldog Apák napját!