Tragikus baleset Dunavarsány és Taksony között

//Berényi Attila
taksony-kozel-baleset_01_pmki-szszmi-htp_20211002
Életét vesztette annak az autónak a vezetője, amely egy sódert szállító nyergesvontatóval ütközött pénteken az 5202-es jelű úton. Az esetről lapunk is beszámolt.

A Katasztrófavédelem közleménye szerint két személyautó és a teherautó volt érintett a karambolban. Az ütközés következtében az egyik autó sofőrje a roncsba szorult, az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A délegyházi önkéntes és a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével a beszorult embert a roncsból kiszabadították, majd áramtalanították és átvizsgálták a járműveket. A súlyos sérült életét már nem tudták megmenteni a mentők, a 67 éves férfi a helyszínen elhunyt.

A Baleset-info.hu információi szerint a Rukkel tó felől az 51-es út felé, egymás mögött haladt két gépkocsi. Az Opel vezetője vélhetően rosszul lett, elvesztette az uralmát a jármű felett, ami áttért a menetirány szerinti bal oldalra és egy szemből érkező, sódert szállító nyerges vontatónak ütközött. Meg nem erősített információk szerint a kocsi vezető oldali légzsákja nem nyílt ki és a vezető nem használta a biztonsági övet!

Csak megfelelő műszaki állapotú autóval induljon útnak és MINDIG legyen bekapcsolva menet közben a biztonsági öv, akkor is ha Ön a sofőr és akkor is ha utasként ül az autóban.

(PMKI, baleset-info.hu)

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal!