Bombafenyegetés miatt ürítettek ki több iskolát

//Berényi Attila
bombariado_freepik_250123

Képünk illusztráció. forrás: freepik

E-mailon érkezett, fenyegető levelek miatt ürítettek ki több iskolát. Bomba merénylettel fenyegették meg az intézményeket. A miniszterelnök közölte, hogy megerősítették az iskolák biztonságát.

Az index és a mandiner is úgy értesült, hogy több mint 20 intézmény kapott egyforma, fenyegető leveleket. Csepelen például 4 iskolát érint a rendkívüli helyzet. Az épületeket kiürítették, a gyerekeket biztonságba helyezték.

A rendőrség úgy tájékoztatta a sajtót, hogy valószínűleg egy helyről érkeztek a hasonló tartalmú, elektronikus levelek. Közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomoznak jelenleg. Az országos rendőrfőkapitány ennek lefolytatására a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki, egyben – az ügy mielőbbi felderítése érdekében –valamennyi területi szervet utasított a KR NNI-vel való soron kívüli együttműködésre.

A Csepel.info úgy tudja, hogy Szigetszentmiklóson, Csepelen, és Soroksáron is több iskolát is kiürítettek. A fenyegető levelet ide kattintva nézheti meg.

A miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy a belügyminiszterrel „forródróton” van, és az iskolák biztonságát megerősítették.

Információink szerint dunaharaszti intézményeket nem érint a fenyegetés. Az iskolák egyébként felkészültek egy ilyen helyzetre, mindegyik átgondolt, kiürítési tervvel rendelkezik.

Közben Maruzsa Zoltán, közoktatásért felelős államtitkár közleményt adott ki. Ebben a politikus elítéli a fenyegetést, durva támadásnak minősítve azt az iskolák a gyermekek ellen.

Update: Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfón bejelentette, hogy a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján már 121 tankerületi intézményt érint a bombariadó.

Update: A 11:00 órás tájékoztatása szerint már 240 iskola érintett. Az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

(index, mandiner, csepelinfo, dho)