Elhunyt kollégáik előtt tisztelegtek a közutasok

//Berényi Attila
kozutas_freepik_230418

Képünk illusztráció. forrás: freepik

2000 óta 21 közútkezelő halt meg munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt. Az ő tiszteletükre kedd reggel 21 járműből álló konvoj indult a Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségéről az M0-s autóút alacskai pihenőhelyéig. A társaság az évek óta folyamatosan napirenden tartott közlekedésbiztonsági kampányát a mai nappal „Közutasokkal vagyok, lassítok!” néven folytatja a továbbiakban, áll a cég szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Néhány évvel ezelőtt az M7-es autópálya Siófokhoz közeli részén, a töreki pihenőben alakítottak ki egy emlékhelyet azon közútkezelőknek, akik munkavégzés közben hunytak el. Azóta a kopjafa melletti réztábla nemrég betelt közutas dolgozók neveivel. Alig egy hete helyezték ugyanis örök nyugalomra a Közút 41 éves makói munkatársát, aki néhány hete hunyt el az M43-as autópályán egy tragikus balesetben.

A Magyar Közút 2018 tavaszán döntött úgy, hogy a fizikai, technikai védelem mellett egy kommunikációs kampányt indít „Biztonságunk az Ön kezében van!” címmel. Azóta is aktívan, folyamatosan kommunikálnak az úton dolgozók védelmében.

A gyorsforgalmi munkaterületek térségében általában két lépcsőben, első körben 100, majd 80 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be a munkaterület előtt, hogy lassítsák a forgalmat. Ezt a leállósávon lévő előjelző eszközeikkel, táblákkal és a pályák felett található digitális kijelzőkön is jóval előre jelzik. Ha ez nem lenne elég, akkor a munkaterület kezdetén egy hatalmas teherautó, energiaelnyelő modullal és számos fényjelző eszközzel felszerelve figyelmezteti újra az autósokat.

A szakemberek arra is figyelnek, hogy a munkaterületet védő teherautó távol legyen a konkrét munkavégzés helyszínétől. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatok szerint a legtöbb baleset a munkaterületek kezdeténél van. Tehát azért dolgoznak távolabb a szakemberek, hogy ha mégis baleset történne, akkor ők védett helyen legyenek.

Az elmúlt évek tragikus baleseteihez hasonló események a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ha sofőrök minden esetben az útra és a vezetésre koncentrálnak, komolyan veszik és betartják az ideiglenes sebességkorlátozásokat, előjelzéseket. Még percekben sem nagyon mérhető az az előny, amit egy munkaterület mellett száguldozva érnek el az autósok, cserébe emberéletekkel játszanak, az ott dolgozókéval, a többi közlekedőével és persze a sajátjukkal, illetve utasaikkal is.

Éppen ezért a Magyar Közút a jövőben „Közutasokkal vagyok, lassítok!” néven folytatja közlekedésbiztonsági kampányát.

(Magyar Közút)