Kétségbeesett asszony fordult 2023. január 20-án a szigetszentmiklósi rendőrökhöz: aznap délután átverték és kicsaltak tőle 1 millió forintot, derül ki a police.hu oldalon megjelent közleményből.
A 77 éves nőt kora délután hívta telefonon egy férfi, aki közölte, egyik rokona balesetet okozott. Addig csűrte-csavarta a szavakat, amíg kiszedte belőle, unokaöccséről van szó, majd átadta a készüléket a már unokaöccsként bemutatkozó társának. Az ál-rokon sírva felvázolta reménytelen helyzetét; balesetet okozott, ő is megsérült, kitört két foga, megrepedtek a hangszálai, lehet, hogy a hangját is elveszíti. Miután kellő aggodalmat és együttérzést váltottak ki az asszonyból, a másik férfi elmondta a „peren kívüli megegyezés” feltételét: fizetnie kell 1,2 millió forintot, vagy a rokon börtönbe kerül. A nő megijedt, és felajánlotta félretett megtakarítását. Megkapta az instrukciókat, hol, kinek kell átutalnia, taxival menjen, és nem beszélhet senkivel.
Az idős elautózott a célállomásra és elutalta spórolt pénzét egy brit számlára.
A hívó a hazafelé úton is folyamatosan vonalban volt és vissza-visszakérdezve érdeklődött, betartotta-e a szabályokat, megjött-e a taxi, úton van-e… Az asszonynak egy idő után gyanússá vált, ám kérdésére, hogy ez átverés-e, felháborodottan jött a válasz: „Hogy képzeli?” A vonalat csak akkor bontotta a férfi, amikor az asszony hazaért. A gyanakvás azonban nem múlt el, ezért a nő felhívta unokaöccsét, aki megnyugtatta, semmi baja, vidéki barátainál időzik. Ezután hívta a 112-t és feljelentést tett.
Mivel időben jelezte a történteket a rendőröknél, a nyomozók ugyanis meg tudták akasztani a pénz átutalásának folytatását és azt vissza tudták fordítani. A néni így visszakaphatta megtakarítását.
A rendőrök munkája nem ért véget, az egyelőre ismeretlen tettesek azonosításával, felkutatásával és elfogásával akad még tennivaló, a nyomozás csalás bűntettének gyanúja miatt folyik.
Az unokázós csalók ellen ad nagyon jó tanácsokat a rendőrség „Bontsa a vonalat” kampánya. Erről szól az alábbi kisfilm is.