Míg a déli területeken már óriási sínfektető gépek dolgoznak, addig az északi szakaszon, így térségünkben is, egyelőre a bontási munkálatok zajlanak. A Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. két vezérigazgatója, dr. Szeneczey Balázs és kínai kollégája, Yang Yidong járták be a taksonyi munkaterületet. Az eseményen jelen volt Pánczél Károly térségünk országgyűlési képviselője, valamint Bóna Zoltán, akinek választókerületét szintén érinti a beruházás.
A két politikus az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a korszerű elővárosi vasút létrejötte, amely a Budapest-Belgrád-projekt egyik eredménye lesz. Ennek és a HÉV fejlesztésének köszönhetően a térségben élők sokkal gyorsabban és kényelmesebben közlekedhetnek majd a főváros irányába. Mindezek mellett azt is fontosnak tartják a képviselők, hogy megfelelő zaj- és rezgésvédelemmel újuljon meg a vasút, és megfelelő mennyiségű, külön szintű átjáró is létesüljön.
Dunavarsányban egyébként 2022. október 25.-én lesz lakossági fórum.
Pánczél Károly jelezte a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezetőinek, hogy hasonló eseményre Dunaharasztin is nagy szükség lenne, hiszen rengeteg válaszra váró kérdés merül fel az itt élőkben is.