Késsel rabolt ki egy szigetszentmiklósi dohányboltot

//Tóth Gábor
keses-rablo-szigetszentmiklos_policehu_20220920

forrás: police.hu

Fegyveres rablással gyanúsítanak egy 20 éves nőt, aki késsel rabolt ki egy szigetszentmiklósi dohányboltot - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden reggel a police.hu oldalon.

A nő szeptember 16-án délután fosztotta ki a trafikot, áll a beszámolóban. Késsel fenyegetőzött, és több mint 450 ezer forintot, valamint 4 doboz cigarettát vitt el. A helyszínen eldobta a kését, és egy néhány órával korábban ellopott, defektes kerékpárral menekült el, miközben a zsákmány egy részét elhullajtotta.

 

A nyomok és a rendőrök személyismerete néhány órával később azonosításhoz, majd egy szigethalmi gyorsétteremnél elfogáshoz vezetett. A 20 éves R. Veronika zsebében egy újonnan vásárolt, aranyozott karórát, egy mobiltelefont, öngyújtót, üres pénztárcát, egy kulcscsomót, valamint 10.125 forintot találtak, amit lefoglaltak. Kihallgatásán beismerte tettét, amelyet vallomása szerint „begyógyszerezve” követett el, és nehéz anyagi körülményei miatt tervezett el.

Tettét megbánta, ha tehetné, visszafizetné, csak nagyon megvan szorulva – szólt a magyarázat. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott nővel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

(MTI, police.hu)