A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a beruházás nyomvonalán fekvő települések bel- és külterületén lévő több száz ingatlanon folyó munkára vonatkozik. A szabályzó helyrajzi számra nevesíti az érintett városok, falvak esetében, hogy pontosan mely területek lesznek érintettek. Az alábbi táblázat Délegyháza, Dömsöd, Dunaharaszti és Dunavarsány esetében felsoroltakat jelzi. A rendelet természetesen tartalmazza a többi települést is, ilyen táblázatos formában. Az első oszlop a település megnevezése, a második az érintett terület besorolása, a harmadik pedig a megvalósítás helyszíne (helyrajzi szám szerint)
Ezeken az ingatlanokon a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válása után indulnak meg a beruházásban kijelölt feladatok, írja a lap.
Mint a Világgazdaság beszámolt, a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződés 2019 tavaszán született meg a magyar–kínai CRE konzorciummal. A beruházás a 2019 júniusi bejelentés szerint összesen 2,078 milliárd dollárba, azaz csaknem 590 milliárd forintba kerül. A meglévő és a teljesen új második vágányt 160 kilométer per órás engedélyezési sebességre és emelt tengelyterhelésre építik ki, a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat, a vonal környezetének infrastruktúráját pedig megújítják, emlékeztet a Világgazdaság.