Csütörtöktől a postákon a nyitásnál elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek

//Tóth Gábor
posta-1sz_dunaharaszti_dho_20201125

1. sz. posta, Dunaharaszti, fotó: dho

Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek. Az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, a többi ügyféltől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését, irányítását – ahol szükséges – egy postai munkatárs segíti majd.

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket: érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeinken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérséklet-mérés – olvasható a társaság közleményében.

(MTI)