Zsarolási ügy lett a zavaró parkolási szokásból

//Berényi Attila
zavaro_parkolas_freepik_welcomia_20201109

Képünk illusztráció, forrás: freepik / welcomia

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki zsarolással próbált kártérítést kicsikarni egy általa vélt sérelemért.

A vádirat szerint a férfi szemben lakott egy ceglédi óvodával és nagyon zavarta, hogy a szülők gyakran az ingatlanja előtt parkolnak az autóikkal. A problémája megoldása miatt több mint két évig rendszeresen kereste személyesen és emailben is a városi képviselőtestület egyik tagját, áll a Pest Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Mivel az általa sérelmezett helyzet nem rendeződött, az elkövető 2020. márciusában fenyegető, illetve becsületsértő üzeneteket kezdett küldeni a városi képviselőnek és emellett a város rendőrkapitányának is. Később már azzal is fenyegetőzött, hogy ha valaki újra a kapujába parkol, akkor embereken fog áthajtani autóval. 2020. áprilisára pedig előfordultak olyan e-mailek is, amelyben azt írta, hogy ha nem fizetnek neki tízmillió forintot kártérítésként, akkor megöli a városi képviselőt.

A cselekménynek végül a Ceglédi Rendőrkapitányság vetett véget, amikor az emailek tartalma miatt előállította az elkövetőt.

A Dabasi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.

(PMF)