Ez lesz az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztése – jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.
null
A beruházás részeként:
- Kelenföld és Ferencváros állomások között elkezdődhet a harmadik – egyes szakaszokon pedig a negyedik – vágány építése, a meglévő vágányok teljes felújítása mellett.
- A Közvágóhídnál és Újbudán Nádorkert néven új megállóhelyek épülnek.
- A fejlesztés keretében teljes egészében átépülhet a vasúti infrastruktúra, és új, nagy hatásfokú, Magyarországon másutt eddig nem alkalmazott, esztétikus, a felsővezeték-tartó oszlopokkal integrált zajvédő falak létesülhetnek.
A munkák a vasúti forgalom folyamatos fenntartása mellett és a városi közúti forgalom akadályozásának korlátai miatt rengeteg ütemben valósulhatnak csak meg, összesen kiviteli tervezéssel együtt várhatóan 5 évet vesznek majd igénybe, írja Vitézy. A fővárosba naponta érkező autóáradat csak kötöttpályás fejlesztésekkel mérsékelhető. A felmérések kimutatják, hogy többen is igénybe vennék az elővárosi vonatokat, áll a közleményben.
A Déli Körvasút bővítésével nemcsak az elővárosi forgalom nyer, de új kapcsolatok jönnek létre a főváros különböző térségei között. A délnyugati és keleti agglomeráció közötti járatok Kelenföldön az M4-es metróval, a megépülő Közvágóhíd megállónál a villamosvonalak mellett a déli H6 és H7 hévekkel, azaz a leendő 5-ös metróval kapnak összeköttetést.
A fejlesztésről az érdeklődők www.delikorvasut.hu oldalon tájékozódhatnak. A közbeszerzési felhívás pedig itt elérhető el.