A főpolgármester közösségi oldalán megosztott írásában emlékeztet, hogy az M0-án Hárosi Duna-hídjának felújítása kormányzati beruházás. Két év felújítás után májusban átadták az átkelőt, majd a terhelési próbák után hirtelen megint le kellett zárni.
„Azóta se a városvezetés, se a közvélemény nem tudja, mi történt.”
Karácsony Gergely felhívja a figyelmet, hogy a híd kulcsfontosságú a budapesti közlekedés szempontjából. Lezárása után többszörösége emelkedett az Erzsébet híd forgalma, ami a fővárosban rendszeres dugókhoz vezet, de a leginkább a Csepel-sziget közlekedői, Dél-Pest és Dél-Buda valamint a déli agglomerációs terület lakói sínylik meg a helyzetet. Különösen fontos a politikus szerint ez a kérdés az iskolakezdés miatt is, hiszen ennek okán is növekszik majd a forgalom.
A hatóságok eredetileg augusztus közepére ígértek válaszokat a Hárosi Duna-híd lezárásával kapcsolatban. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ezzel kapcsolatos közleménye itt érhető el. Budapest főpolgármestere emlékeztetett, hogy ez a határidő lejárt, így Palkovics László Innovációs és Technológiai minisztertől, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől várja most a válaszokat.
(Karácsony Gergely / facebook)