„Bontsa a vonalat!” címmel indított kampányt hétfőn a rendőrség Pest megyében az úgynevezett unokázós csalások kivédésére – közölte Latorovszky Gábor, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese hétfőn Szentendrén, írja az MTI. A kampányt a megye 13 rendőrkapitányságán egyszerre indították el.
A Pest megyei rendőrök az idős- és szépkorúakat figyelmeztetik a csalásokra, amelyben felhívják a figyelmüket, hogy ha idegen hívja fel őket és más családtag nevében nagyobb pénzösszeget, vagy értéktárgyat kérnek balesetre vagy tartozásra hivatkozva, azonnal bontsák a vonalat és hívják a 112-es segélyhívószámot.
A főkapitány-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy az országban akár több száz ilyen telefonhívás is indulhat naponta. Beszélt a körzeti megbízottak – a számuk kétszáz fölött van a megyében – szerepéről is, akik helyismeretük révén segíthetik elérni az idősebbeket. Hozzátette: a civilek mellett az egyházakat is megkeresik, hogy minél több embert érjenek el.
Még tavasszal Dunaharasztiban is elfogtak a rendőrök egy férfit, aki egy bácsit ejtett át az unokázós módszerrel, és másfél millió forintot szedett ki belőle. Az akkori elfogásról itt írtunk, a cikkben a rendőri akcióról készül videó is megtalálható.
A „Bontsa a vonalat!” speciális, intenzív bűnmegelőzési program során a rendőrség munkatársai személyesen is megkeresik az időseket, tanácsokkal, tájékoztatással, de például olyan szórólapokkal is, amelyek a telefon mellé állítva emlékeztetik őket a veszélyre.
(MTI, ATV, dho)