Változtak a postai kézbesítési szabályok

//Tóth Gábor
Share on print
Share on email
Változtak a postai kézbesítési szabályok
A házi hatósági karanténok esetében mellőzi a személyes kézbesítést a Magyar Posta, a hivatalokban pedig nyitva tartás első óráiban előre veszik az időseket.

A Magyar Posta közösségi oldalán nyilvánosságra hozott közlemény szerint azokon a címeken, ahol a piros, karanténra figyelmeztető felirat van, a személyes átadást igénylő küldemények kézbesítését a karantén megszűnéséig felfüggesztik. Ez azt jelenti, hogy az ajánlott, a tértivevényes és értéknyilvánításos levelek, valamint a hivatalos iratok, valamennyi utalvány (nyugdíj, kifizetési és külföldi) illetve a csomagok érkezése esetén e küldeményeket nem kézbesíti a karantén ideje alatt, de ez időszak alatt a karanténban nem érintett jogosult átvevők a kézbesítési ponton megkaphatják azokat. A küldemények kézbesítését a karantén lejáratát követően kísérli meg a posta a szokásos szabályok szerint.

A kézbesítő a karantén ideje alatt a közönséges levélküldeményeket a levélszekrénybe kézbesíti, illetve tájékoztatót is tesz mellé, amely a karanténra vonatkozó kézbesítési szabályokat ismerteti.

A Posta úgy döntött, hogy a nyitvatartás első órájában elsőbbséget biztosít a kiszolgálásban a 60 év feletti, a járvány miatt fokozottan veszélyeztetett állampolgárok számára. Ez azt jelenti, hogy a reggeli nyitást követően a postai dolgozók az érkező 60 év feletti ügyfeleket előre veszik a kiszolgálásban.

A cég március 25-től átmenetileg csökkentett erőforrással biztosítja telefonos ügyfélszolgálati tevékenységét, ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy az Ügyfélszolgálat elektronikus csatornáit részesítsék előnyben (emailcím, online űrlapok), ezekre a csatornákra többleterőforrást csoportosított.

A postai csekkbefizetés helyett pedig használják az iCsekk alkalmazást, az applikációban a csekkeken lévő QR-kód beolvasásával könnyen és gyorsan befizethetők a csekkek.