Orbán Viktor: Lezárják Magyarország határait

//Berényi Attila
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásban adott tájékoztatást az Országgyűlésben a koronavírus járvány kapcsán kialakult helyzetről.

A kormányfő felvázolta, hogy mi várható a jövőben, áll a hvg.hu tudósításában. Az biztos, hogy az élet a következő hónapokban nem olyan lesz, mint amilyennek megszoktuk. Mindenkit arra kér, hogy segítse az egészségügyben és a rendvédelemben dolgozók munkáját, és azt is megerősítette, hogy lesznek még szokatlan eljárások a jövőben is, ezért megköszönte a lakosság együttműködését.

Magyarország a következő napokban át fog lépni a csoportos megbetegedések időszakába – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Az eddigieken felül újabb döntéseket is hoztak:

  • Magyarország határait lezárják, a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az országba,
  • a rendezvényeket betiltják,
  • a szórakozóhelyeket, mozikat bezárják, kulturális intézményeket is,
  • az éttermek, kávézók csak 15 óráig tarthatnak nyitva,
  • kérik a 70 év felettieket, hogy ne hagyják el a lakásukat,
  • az önkormányzatokat arra kérik, hogy mindenkit segítsenek.

A kormányfő tájékoztatásában emlékeztetett, hogy eddig

  • rendkívüli jogrendet vezettek be,
  • beutazási tilalmat rendeltek el több országból (Irán, Olaszország, Kína, Dél-Korea, Izrael),
  • karantént írnak elő azoknak, akik ezekről a területekről jönnek,
  • intézménylátogatási tilalom van az egyetemeken,
  • a külföldi osztálykirándulásokat megtiltották, a nyári külföldi nyelvtanulás bevezetését elhalasztották,
  • járványkórház építése kezdődött hétfő hajnalban.

 

(hvg)