Ünnepel és fejleszt a tűzoltóság

//Tóth Gábor
Tűzoltó bemutató, fotó: BM OKF / Szőke Péter
150. éve öltött hivatalos formát a magyar tűzoltás. 1870-ben alakult meg ugyanis a „Magyar Országos Tűzoltó-szövetség”, amelynek élére akkor gróf Széchenyi Ödön került. Az idén ünnepség sorozattal emlékezik az évfordulóra a Katasztrófavédelem. Közben fejlesztenek is.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint folytatódik az önkormányzati tűzoltóságok fejlődése: ahogy az elmúlt két évben, úgy az idén is eszközfejlesztési támogatásban részesülhet a Magyarországon működő hatvan önkormányzati tűzoltóság. A lehetőséggel várhatóan minden érintett élni fog.

Pályázni az önkormányzati tűzoltóságoknál kötelezően előírt tűzoltó védőeszközökre és tűzoltótechnikai eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő, vagy már meglévő technikai eszköz felújítására lehet.

A pályázati dokumentációt az önkormányzati tűzoltóságoknak 2020. március 16-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltósághoz, amellyel együttműködési megállapodást kötöttek. A pályázat részletes leírása egyébként itt találhatóak.

2020-ban indul útjára az a rendezvénysorozat, amellyel a százötven évvel ez előtt megszületett és szervezett formát öltött hazai tűzoltósági szervezetrendszer előtt tisztelegnek az elődök emléke előtt.

Dunaharaszti területén a tűzoltói feladatokat a Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság látja el.

 

(Katasztrófavédelem)