Egyházi és önkormányzati ünnep augusztus 20-án, Dunaharasztin

//Berényi Attila
SzentIstvanSzobor_TemplomKert_dho_20210811

Szent István szobra a templomkertben. fotó: dho

Már korábban megírtuk, milyen programok várnak azokra, akik bulizni szeretnének államalapító Szent István ünnepén. Most a hivatalos, önkormányzati rendezvényt ismertetjük.

A város honlapján megjelent a hivatalos program. E szerint a hagyományos ünnepi mise  Péntek Zsolt celebrálásával 10:30-kor kezdődik a Szent István plébániatemplomban. Ezt követően a templomkertben 11.30-kor kezdődik a város ünnepsége. Itt Karl József alpolgármester mond ünnepi beszédet. Közreműködik a Dunaharaszti Szent Cecília kórus Nagy István karnagy vezetésével, Nagyváradi Erzsébet színművész, valamint Zwickl Mihály és fúvószenekara.

A Búcsú a piactéren már augusztus 19-én elkezdődik, de másnap is színes program vár a látogatókra.

Koncertek, kirakodóvásár és tűzijáték – augusztus 20. Dunaharasztin

(dunaharaszti.hu)