A DMTK felnőtt női kosárlabdacsapata keményen megküzdöttek a Pilis Basket különítményével. Végül 68-59-re győztek a mieink, ezzel megszerezték a Pest megyei bajnoki címet!
Haris Róbert vezetőedző szerkesztőségünknek adott értékelésében hangsúlyozta, hogy ez egy felemás szezon volt – mint minden csapatnak. Az alapvető nehézséget a járvány okozta, halasztásokkal olykor hiányzó játékosokkal. A csapat nagyon megérdemelt győzelmet aratott, sőt 18 mérkőzésből 18-at nyertek meg a szezon alatt. Ez az utolsó pedig feltette a koronát az egész éves munkára.

Az eredménynek köszönhetően – és ha a szakvezetés is úgy dönt – akkor a következő szezonban a DMTK felnőtt női csapata az NBI/B zöld csoportjában indulhat, ami jelentős előrelépést jelent!
A mérkőzés alább tekinthető meg felvételről.
Ide kattintva pedig megnézheti hogyan ünnepeltek a lányok az öltözőben!
Szép volt lányok!
Hajrá DMTK!




















































































