Gyakrabban járnak a buszok a változás értelmében 2026. április 13-ától, azaz hétfőtől a Bezerédi lakóterületen és a Piacra, derül ki abból a videóból, amelyet dr. Szalay László polgármester hozott nyilvánosságra közösségi oldalán.
A Bezerédi lakóterületen praktikusabb, többeknek elérhetőbb helyen létesülnek buszmegállók, kiváltva a Haraszt Ferenc utcait.
Az új helyszínek:
- Somogyvári Gyula utca – Turján utca sarok
- Somogyvári Gyula utca – Somogyvári Gyula köz sarok
- Szent László utca – Haraszty Ferenc utca sarok
Ezek még ideiglenesen telepített megállók lesznek. A munka pénteken azaz 2026.04.10.-én kezdődik. A tapasztalatból adódó visszajelzések alapján jelölik majd ki a végleges megállók helyét.
Sokak igénye volt, hogy a Piacra is könnyebben lehessen eljutni. A mostani változtatás értelmében szombatonként 06:00 és 12:00 óra között óránként jár majd ide a busz, de szerdánként is sűrűsödik a járat.
A MÁV alsóról közlekedő, eddig vonatpótlónak hívott, ideiglenes járat megmarad, véglegesedik. Sőt ez minden megállóban megáll. A járat be is épül a Ventona menetrendjébe.
Az új menetrendet hamarosan eléri a megállókban, a város honlapján, a DAPP applikációban és természetesen mi is közzé tesszük azt.



















































































