A legnagyobb Dunaharaszti közösségi csoportban több olyan poszt jelent meg, amely szerint a MÁV-Alsó több utcájában nehézkes a közlekedés. A kommentek a közművek hiányát is felvetették.
A posztra és a leírtakra reagált Dunaharaszti Város polgármestere is. Dr. Szalay László kommentjében emlékeztetett, hogy az utak jelenlegi rossz állapotáért a Budapest-Belgrád vasútvonal építése a felelős. Ezért van szükség a terelésekre is. Korábban is hangsúlyozták, hogy a beruházókkal egyeztetnek a helyreállítás ügyében.
Közben a város saját közösségi oldalán megjelent poszt szerint áprilisban megkezdődik a MÁV-Alsó utca újjáépítésé. Az önkormányzat a kivitelezőtől kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy a korábbinál jobb minőségű út áll majd a közlekedők rendelkezésére. Zárt csapadékvíz elvezető rendszer épül meg, az út két oldalon szegélyt kap, és kétrétegű, tartós aszfaltburkolattal látják el az utat. A jövő hónap elején az előkészítő munkálatok indulnak meg. Természetesen az útépítés ideje alatt a járműforgalomban korlátozásra kell számítani, valamint a Ventona menetrendje is, ideiglenesen megváltozik.
Ezen túl a polgármester kiemelte, hogy:
„Egyetértek azzal, hogy a MÁV alsón lakóknak össze kell fogni. A fejlesztésben érdekelt terület összes tervét elkészítettük. A vizet, csatornát a Dunaharasztin élők a belső városrészben szintén összefogással saját és nem városi pénzből valósították meg, amihez az akkori önkormányzat kezességet vállalt. Ezt én is már kb. ezerszer felvetettem és meg is ígértem. Nem igaz, hogy nem fejlődik a terület.”
Egy másik, szintén dr. Szalay László által közölt kommentből még több információ derült ki. E szerint a MÁV-Alsó utca komplett újjáépítésén túl mészkő burkolattal kötik össze a Magyar utcát és a Király utcát, és peronos buszmegálló létesül. A Barka köznél található átjárónál „sárrázó” útcsatlakozás épül majd, valamint a Kazinczy köznél a lakóingatlanok megközelítésére szervízutat építenek, mészköves burkolattal.