Nem volt olyan rég, talán még emlékeznek rá a Bezerédi-telep lakói, szóval, néhány éve volt csupán, hogy ott, a Haraszty Ferenc és az Egry József utcák sarkán, a Szivárvány ovi mellett, volt egy jó hektárnyi füves terület, amit megkerültek a terjeszkedő társasházak, mintha hiba csúszott volna a sormintába (vagy sorház-mintába), ahol kóbor macskák bújtak meg a zsombékosban, kuruttyoló békákat delejezve, néha elrepült felette egy papírsárkány, bizonytalan útra indult egy-egy nejlonzacskó, és mellette, a Festő utcában néhány környékbeli gyermek pattogtatta a bőrlabdát.
Szóval, furcsa látványt nyújtott ez a füves-gazos terület, az emberek nem tudták, mit kezdjenek vele, senkié sem volt, pedig…
…pedig mindenkié lehetne akár, tűnődtem el esti sétáinkon, amikor párommal nekivágtunk a környékbeli utcák sűrűjének, különösebb terv nélkül, de úgy, hogy mellette azért mindig elhaladtunk. Azok a srácok ott, az óvoda melletti utcán, mondta párom, akár itt is focizhatnának; igen, dörmögtem elgondolkozva, biztosan vannak olyanok, akik meg a kosárlabdáért élnek-halnak, ja, és milyen jó lenne egy-két pingpongasztal, a kisebbeknek játszótér, a nagyobbaknak kondipálya, vagy csak néhány pad, ahová leülhetnek, dumálhatnak egy jót, szóval érted, egy hely, egy tér, ahol találkozhatnak az emberek…
És akkor van az, hogy a következő hétfő reggel úgy indul, hogy felhívod az alpolgit, hogy figyelj, mi lenne, ha; jó ötlet ez? A legjobb, ne viccelj már; gyerünk a polgihoz, hogy mi lenne, ha?… és ő rögtön leokézza, a szeme megvillan, azonnal beleáll, gyerünk, csináljuk, tárgyaljunk a tulajjal, menjünk a testülethez, vegyük meg, és egyhangú a szavazás, tetszik nekik, igen, ez egy jó ügy, amiért mindenki megmozdul, és már a miénk is, pályázat is van, megnyerjük, megtervezzük, megépítjük, és átadjuk…
Csatakosra izzadom a pólót, miközben a szomszédokkal (csupa 50-es) próbáljuk a lépést tartani azokkal a srácokkal, akik néhány éve még az ovi melletti aszfalton rúgták a bőrt. Mennék már haza, de a kisfiam még egy utolsó 10 percért könyörög; tele van a streetball pálya, a futókörön leszegett fejjel megy előre néhány fanatikus a nyáresti melegben, a játszótéren is vannak még. Rollerek, bringák, hanyagul ledobott hátitáskák mindenütt.
A Bezerédi Sportpark – ez lett hát a neve, nem volt semmi különösebb keresztelő, a környék népe így nevezte el, kész, jól van ez így – kapujában a párom vár minket. Kijött elénk. Rám mosolyog. Látod, miénk itt a tér. Elindulunk haza, pattog még a labda néhányat a Haraszty
Ferenc utcán, mire hazaérünk.
