A mi polgármesteri hivatalunk egy közepes méretű épületben található. Vannak nagyobbak az országban, és vannak kisebbek is. A taksonyi például határozottan kisebb, a soroksárit meg nem tudom, mert több helyen van, és nem adtam össze.
A hivatalban nagyon sok üggyel foglalkozunk. Ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem az iktatóban. Nem tudnak pontos számot, de kb. 17.489 akta keletkezik egy évben. Ez óriási szám, hiszen majdnem megegyezik Dunaharaszti felnőtt lakosságával. Érted?! Mindenkire jut egy ügy! Mindenkivel foglalkozunk, egytől egyig!
Az épületnek egyre fényesebb a jövője, miközben a múltja is büszkeségre ad okot. Egy időben például ideggyógyintézet működött itt. Néha nem tudom, hogy azok az idők elmúltak-e már.
A Polgármesteri Hivatal gyönyörű épületét amúgy a Laffert családnak köszönhetjük, akik a Kúriából költöztek át ide, miután abból elegük lett. Aztán ebből is elegük lett (l. előző pont), és akkor már úgy költöztek el, hogy nem szóltak senkinek. Azóta sem tudjuk, hol lehetnek.
A Hivatal legszebb része a díszterem, amit ezért Díszteremnek hívnak. Ehhez képest kissé fura, fejvakarást előidéző rendezvényeknek ad otthont: esküvőknek és képviselő-testületi üléseknek. Szóval, itt érezhető némi disszonancia, talán nem is alaptalanul.
Mi úgy tapasztaljuk, szívesen járnak ide az emberek. Gyakran keresnek minket az ügyes-bajos dolgaikkal, bár mi jobban szeretjük, ha egyből az adócsoportba mennek egyeztetni. Mindenesetre sokszor érezzük a felénk áradó bizalmat és szeretetet, de leginkább akkor, ha hazaértünk a családunkhoz.
A Hivatal a bölcsőtől a sírig elkísér, hiszen az anyakönyvvezetőnél születsz meg hivatalosan, az akta aztán nála is zárul, és utolsó utadhoz is mi adjuk a gépkocsit és a kíséretet a Paál László utca legelején. Ha életed szerencsésen hosszúra nyúlik, sok ügyünk lesz Veled, és előfordulhat, hogy hibázunk. Ezért előre elnézést kérünk.
A Dunaharaszti Polgármesteri Hivatal nevében.