Most már tényleg zárva van a Temető utcai, vasúti átjáró

//Tóth Gábor
bube-temeto-utca-atjaro_dho_20230915

Lezárva a Temető utcai vasúti átjáró. Korábbi kép. fotó: dho

A kivitelező korábbi időpontra ígérte az átjáró lezárását, de most már valóban nem lehet használni a Temető utcai vasúti átjárót.

Az önkormányzat rendszerint az utolsó pillanatban kap értesítést a Budapest-Belgrád-projekt körüli döntésekről, történésekről. Korábban lapunk is megírta, hogy eredetileg 2023. szeptember 5-én zárták volna le az átjárót. A helyszíni tapasztalataink szerint ez azonban 2023. szeptember 15-én következett be, addig mindenki szabadon használhatta ezt a szakaszt is. A munka előre láthatólag 3-4 hónapig tart majd.

Fontos az is, hogy a terület mellett, nagyjából 20 méterrel egy ideiglenes gyalogos átjáró készül, derül ki az önkormányzat hivatalos facebook oldalán megjelent közleményéből.

Így aki szombaton majd a piacra megy, már ezzel számoljon, és az óvodákba, temetőbe igyekvőknek is így kell kalkulálniuk.

A lezárásról, valamint, hogy mikor épül meg a piachoz ígért, állandó gyalogos és biciklis aluljáró, arról a Haraszti Aktuális szeptemberi számában beszélt dr. Szalay László polgármester.

(dho)