Ezen a négy gépen kívül (ezek a Sportcsarnokban, a DMTK focipályánál, az Orvosi Rendelőben és a Polgármesteri Hivatalban kaptak helyet) szintén a város költségén tartják rendben a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek adományozott készüléket. A Sportcsarnokban találhatót egyébként még 2019-ben adományozta a városnak Knapp Tibor és Andrásik Sándor, önkormányzati képviselők.
Ezen fölül a Baktay téren található még egy berendezés, amelyet a Rotary Club állított Dunaharaszti szolgálatába.
A város a saját tulajdonú készülékeit rendszeresen ellenőrizteti, karbantartja, míg a más tulajdonában lévő eszközök működőképeségének megőrzése már bonyolultabb feladat. Így fordulhatott elő, hogy a Baktay téren található készülék egy ideig üzemképtelen volt. A Suri Medical tulajdonosa egy magánszeméllyel összefogva végeztette el a karbantartást. Hogy ilyen csúszás többé ne fordulhasson elő az Önkormányzat átvállalja ennek a készüléknek a fenntartását is, hiszen szó szerint ez életbevágóan fontos és ezen felül megtéríti a most elvégzett javítás költségét is.