Augusztus 20 – szentmise, búcsú és önkormányzati ünnep Dunaharasztin

//Tóth Gábor
aug20-kenyerszenteles-mise01_dho_20210820

Új kenyér az oltár mellett a Dunaharaszti Szent István templomban. fotó: dho / Tóth Gábor

Dunaharaszti életében augusztus 20. dupla ünnep, hiszen az államalapítás mellett az államalapító szent királyt, Szent Istvánt, mint templomunk védőszentjét is ünnepeljük.

A Szent István plébániatemplomban Péntek Zsolt celebrálta az ünnepi szentmisét. Szentbeszédében idézte Szent István király intelmeit Szent Imre herceghez:

„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

A szentmise után a templomkertben a térdeplő Szent István királyt ábrázoló szobornál zajlott a városi önkormányzat rendezvénye. Karl József mondott ünnepi beszédet. A város alpolgármestere Szent István uralkodásáról szólva kiemelte:

„… uralkodónk a pápától kért koronával azt jelképezte, hogy nem ismer el más fölötte álló földi hatalmat az egyház fején kívül.”

Az eseményen a dunaharaszti Szent Cecília kórus énekelt, Nagy István karnagy vezényletével, és Zwickl Mihály és fúvószenekara kíséretével.

(dho)