Az eseményen az egyébként Dunaharasztin élő belügyi államtitkár áttekintette a magyar oktatási rendszer fejlesztését az elmúlt 20 év távlatában, beszélt a COVID járvány emlékeiről és tatapasztalatairól. Szó esett a digitalizációról, annak oktatásra gyakorolt hatásáról, a hittan és erkölcstan bevezetéséről, sőt a magyar diákok tudásának nemzetközi szinten való összehasonlításáról is.
Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy 16 olyan, jelenleg még csak terveken létező iskola van az országban, amelynek építését a kormányzat a háború okozta válság miatt nem indította meg. Ezeket az intézményeket azonban a politikus közlése szerint egészen biztosan felhúzzák majd, hiszen szükség van rájuk. Ezek egyike például a dunaharasztira tervezett 24 tantermes általános iskola. Ez annak kapcsán került szóba, hogy városunkban elindult egy kezdeményezés, katolikus iskola alapítására. Ez egyelőre csak civil kérés, hivatalosan nem kezdődött meg a folyamat. Ennek oka éppen az új iskola hiánya, hiszen akkor felszabadul majd a Hunyadi suli Kisiskolája a templom mellett. Az egykoron az egyház működtette intézmény visszakerülne korábbi fenntartójához, és felújítás után egyházi iskolaként működhetne tovább.
A szakember kiemelte, hogy szemben azokkal a törekvésekkel, miszerint egyes országokban teljesen online kapják meg a diákok a tananyagot, hazánkban egy hibrid módszer alakul ki. Azaz okostankönyveket fejlesztenek, amelyek egyszerre papír alapúak, de megélnek az online térben is. Ez nagyon hasznos a különböző képességű diákok esetében, hiszen egyikünk inkább az online tananyagot sajátítja el könnyebben, míg egy másik tanuló inkább a hagyományos tankönyvekből képes jobban tanulni.