Megnyerte a támogatást a Hétszínvirág óvoda

//Berényi Attila
Gyermeknap a Hétszínvirág oviban. fotó: dho
Az e.on írt ki pályázatot a bolygó védelméért tenni akaró óvodai vagy iskolai közösségek számára. Nagy küzdelemben megnyerte a támogatást a dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda.

A legnagyobb közösségi oldalon kiírt pályázatában az energiaszolgáltató a fenntarthatóság oktatását kívánja támogatni. 29 intézmény nyújtotta be tervét, hogy ő legyen a „Föld bajnoka”.

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda nagy küzdelemben szerezte meg a szavazatokkal az első helyet. A Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium lett a második helyezett. Mindkét csapat több mint 11 ezer voksot szedett össze.

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda „Beporzók védelme” elnevezésű pályázatának célja:

„egy beporzóbarát kert kialakítása, így továbbfejlesztve az óvoda meglévő tanösvényét. Egymást kiegészítő programelemekből felépült projektterv, változatos tevékenységekkel, melybe szülőket, civil szervezeteket és kerttervező szakembereket is aktívan bevonnak. A pályázatban a pedagógusok továbbképzése is kiemelt hangsúlyt kap.”

Az óvoda így 1,6 millió forint támogatást nyert az egy éves programhoz.

(dho)