Koronavírus: rendkívüli tanítási szünet a Rákóczi suliban

//Berényi Attila
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Dunaharasztin. fotó: dho
Olyan sokan betegek az intézmény diákjai és dolgozói közül, hogy 5 napra bezár a suli.

A Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola vezetése reggel értesítette a szülőket, hogy csütörtöktől (2022.01.27.) rendkívüli tanítási szünet lesz az intézményben. Információink szerint már annyi gyerek és tanár hiányzik, hogy képteleség megoldani az oktatást. Sőt az iskola működtetésében segédkező szakszemélyzetből is sokan betegek. Az intézményvezető ezért 2022. január 31-ig rendelt el rendkívüli szünetet, azaz az első tanítási nap 2022. február 1. kedd.

A szünet ideje alatt nem lesz online tanítás sem, nincs étkezés, sem ügyelet. Az épületet bezárják és teljesen fertőtlenítik. Az 5 nap szünet lényegében a karantén időtartalmával egyenlő, így talán addig rendeződik a többség egészségügyi helyzete.

A hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában összesen 20 174 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 471 276 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 69 beteg, ezzel a halálos áldozatok száma 41 087 főre emelkedett. 6 345 766 fő van beoltva, közülük 6 083 949 fő már a második, 3 567 044 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. (2022.01.26. adat)

(dho, koronavirus.gov.hu)